Anyává váltam?
Az az egyik baromi izgalmas dolog az anyává válásban, hogy hogyan birkózol meg a változással.
Hogyan tanulod meg először nem gyűlölni, aztán elfogadni és végül esetleg szeretni azt, amit a terhesség hónapjai hátrahagytak.
Csak duma-e, hogy a kilók, csíkok, repedések, szakadások és torzulások szerethetőek, mert arra emlékeztetnek, hogy életet adtál vagy soha nem lehet velük megbékélni?
Kell-e mást irigyelni, akinek nem látsz a ruhája alá és az életébe vagy ezt az energiát inkább abba kell tolni, hogy ne undorodj és rejtőzködj?
Nincs válasz. Nincs helyes válasz.
Csak az út, amit mindenkinek egyedül kell végigjárnia és ideális esetben a végén megtalálni a békét úgy, hogy nem a mások rosszabb állapotát látva törődik bele a saját kinézetébe. Beletörődni egyébként sem jó, el kell jutni az elfogadásig, az érzésig, hogy mindent megtettél a lehető legjobb, a számodra legszerethetőbb állapotért. És természetesen nem csak a sportra és az étkezésre gondolok, hanem a lelki munkára. Sőt, most leginkább arra!
Ettől az érzéstől leszel magabiztos és önazonos. Ezek pedig soha nem mennek ki a divatból. Nagyon jól öltöztetnek.
Rólam az ikrek születését követő évből szinte nincs fénykép. Ugye nem kell elmagyaráznom, hogy miért?
Most legalább bepótolom. Itt egy kép. Már megint.
Hogy szép vagy ronda, békés, büszke, esetleg magabiztos vagyok-e, mindenki eldöntheti.
Én már tudom a választ 
További cikkeink
További cikkeink
